A Vasas SC Női Röplabda Szakosztálya 1981-ben alakult a NIM SE örököseként Óbudán.
Már az első évben megnyerték a lányok a Magyar Kupát, amelyet a mai napig még 5 kupagyőzelem követett. 1989-ben röplabdázóink megszerezték a szakosztály első bajnoki aranyérmét. Legsikeresebb szezon a 2004/2005-ös, valamint a 2007/2008-as idény volt, amikor a bajnoki cím mellett a Magyar Kupát is elhódították a lányok. Ugyanezt a sikert ismételték meg 2011/12-ben valamint 2012/13-ban is. Jelenleg a Vasas női röplabda csapata ötszörös magyar bajnok és kilencszeres kupagyőztes.
Az eddigi legnagyobb nemzetközi siker 1996-hoz kötődik: a CEV kupában, az ankarai döntőn negyedik lett a csapat Vasas Budai Tégla néven. Európai kupaküzdelmekben azóta sem szerepelt magyar klubcsapat a négyes döntőben.
Olyan sikeres edzők és nagy tudású szakemberek dolgoztak a szakosztályban, mint Déri Rezső, Garamvölgyi Mátyás, Sun De-li (kínai), Kovács Károly, Kasziba István, Forman József, Janda Attila. A jelenlegi vezetőedző a többször is az év röplabda edzőjének választott Jókay Zoltán.
A Vasas méltán lehet büszke utánpótlás-nevelésére is. A fiatalok szállítják sorozatban a bajnoki aranyérmeket. Itt kell megemlíteni Vihar Levente szerepét, akinek oroszlánrésze volt abban, hogy a Vasas kiválassza a legtehetségesebb fiatalokat. Ő fedezte fel Nyári Virágot, Dambendzet Nathaliát, vagy Szijjártó Csillát. Vihar Levente emlékét ma évente rendezett nemzetközi ifjúsági torna őrzi.
A sikerekért az edzőkön kívül sportvezetők is dolgoznak: kezdetekben Tatai Ilona, majd hosszú időn át Fördős László lett a szakosztályigazgató. Jelenleg a csapat egykori játékosa Vatai Gabriella irányítja a szakosztályt.
A csapat névadó támogatója az Óbudai Önkormányzat. A Vasas Sport Clubon és a támogatók biztosítják a női röplabdázok nyugodt felkészülését a bajnoki mérkőzésekre.
(forrás: vasassc.hu)
|